nov 13

T-Systems Symposium 2014.

Harmadik alkalommal került megrendezésre 2014. november 12-én a T-Systems Magyarország Symposiuma a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol kiállítóként jelentünk meg.

Az iparág legnagyobb, egész napos szakmai rendezvényeként a Symposium 2014-ben is arra vállalkozott, hogy teljes képet adjon a vállalatok jelenét és jövőjét érintő, elsősorban infokommunikációs gyökerű kihívásokról.  Az eseményre idén közel 1800, rekordszámú regisztrált vendéget fogadtak, cégünk kiállítóként vett részt az rendezvényen.

Az egész napos Symposium programját a délelőtt megrendezésre kerülő plenáris program nyitotta meg, amelyben nemzetközi szakértők, kormányzati szereplők, valamint a T-Systems Magyarország vezetői adtak elő. Az ICT iparág meghatározó képviselői, előadói mellett idén először adták át három kategóriában a T-Systems Magyarország Partneri Díjait , majd délután 12 tematikus szekcióban várták az érdeklődő résztvevőket. Az egyes szekciók fókuszába idén azokat a megoldásokat helyezték, amelyek meghatározzák egy-egy vállalat versenyképességét és működésének hatékonyságát, de bemutatták a jelen és a jövő leginkább meghatározó technológiai trendjeit is.

A konferencia bemutatótermében, a JövőTérben, Szakértői Aréna lett kialakítva annak érdekében, hogy a vendégek a plenáris program és a szekciók előadásainak meghallgatásán túl személyes konzultáció keretében is találkozhassanak a meghívott szakértőkkel, úgy mint a Big Data, az M2M, az IT-alapinfrastruktúrát érintő kérdések, a kommunikációs megoldások, a szerverkonszolidációhoz kapcsolódó kérdések, vagy éppen a digitális város témaköre kapcsán. A JövőTérben emellett idén a cloud, az egészségügy és a közlekedési terület legújabb megoldásait és fejlesztéseit mutatták be önálló kiállítási standokon. Cégünk az Oracle-el közösen jelent meg.

A videó megtekintéseVissza az aktualitásokhoz