Gartner: Top technológiai trendek 2022-re!

A Gartner minden évben beszámol a top technológiai és stratégiai trendekről, amely idén sem maradhatott el. 12 olyan trendet veszünk át, amelyek az elkövetkező 3-5 évben vélhetően megsokszorozhatják majd a digitális üzlet és innováció mértékét.

Az idén összeállított lista segít, hogy növekedést, digitalizációt és nagyobb hatékonyságot érhessetek el. David Groombridge, a Gartner elemző alelnöke úgy fogalmazott:

„Minden ügyvezető tisztában van azzal, hogy fel kell gyorsítani az üzleti digitalizációt és új utakat kell keresni a fogyasztók eléréséhez. Viszont tekintettel a jövőbeli gazdasági kockázatokra, hatékonyak is akarnak maradni és meg akarják védeni a haszonkulcsot.”

12 stratégiai technológia trend

Vágjunk is bele azokba a trendekbe, amelyek a közeljövőben jelentősen befolyásolják majd céged és annak környezetét.

1. Az úgynevezett „adatszövet architektúra”

A Data Fabric architektúra az adatforrások rugalmas integrációját biztosítja a platformok és az üzleti felhasználók között, így mindenhol elérhetővé teszi az adatokat, függetlenül attól, hogy azok hol vannak. Elemzés segítségével aktívan javasolhatja, hogy hol érdemes felhasználni és/vagy módosítani az adatokat, amely akár 70%-kal is csökkentheti az adatkezelési terheket.

Gondolj úgy az architektúrára, mint egy önvezető autóra. Íme két eset, amely segít megérteni a felvetést:

  • Az első esetben a sofőr aktív és teljes mértékben az útvonalat figyeli, az autó pedig minimálisan vagy egyáltalán nem avatkozik be.
  • A másodikban a sofőr kissé lusta és elveszti a fókuszt, az autó pedig azonnal félautonóm üzemmódba kapcsol és elvégzi a szükséges iránykorrekciókat.

Mindkét forgatókönyv összefoglalja a Data Fabric működését. Eleinte passzív megfigyelőként elemzi az adatfolyamokat, és olyan alternatívákat kezd javasolni, amelyek sokkal produktívabbak. A gépi tanulás segítségével automatizálja a folyamatokat, de közben kellő szabadságot ad a vezetőségnek, hogy az innovációra fókuszálhasson.

Tudj meg többet erről a trendről!

2. A kiberbiztonsági háló

A kiberbiztonsági háló egy rugalmas, összeállítható architektúra, amely széles körben elosztott és egymástól különböző (stand-alone) biztonsági szolgáltatásokat integrál. A háló lehetővé teszi, hogy a legjobb, önálló biztonsági megoldások együttműködjenek az általános biztonság javítása érdekében és közelebb hozza ezeket a védelmi egységeket a megvédeni kívánt eszközökhöz. Nagy előnye, hogy gyorsan és megbízhatóan tudja ellenőrizni az identitást és az irányelvek betartását felhőben és nem felhős környezetben egyaránt.

Tudj meg többet erről a trendről!

3. A személyes adat biztonságának növelése

Olyan adatvédelmet fokozó számítástechnikáról van szó, amely használat közben védi a személyes adatokat. A célja, hogy biztonságos adatfeldolgozást, megosztást, átvitelt és elemzést tegyen lehetővé, akár nem megbízható környezetekben is. Ennek azért is nagy a szerepe, mert egyrészt egyre gyakoribb az adatvédelmi törvények szigorításai, másrészt a fogyasztók növekvő aggályai is komoly kérdések elé állíthatják a vállalkozásokat.

Tudj meg többet erről a trendről!

4. Felhőalapú platformok

A felhőalapú számítástechnikának számos előnye van: költséghatékony, könnyű méretezhetőséget biztosít, rugalmas, bárhonnan és bármikor elérhetjük az adatainkat stb. Ha gyorsan szeretnénk reagálni a digitalizáció folyamatos változásaira, akkor érdemes komolyabb figyelmet fordítani a felhőalapú szoftverek bevezetésére.

Tudj meg többet erről a trendről!

5. Összeilleszthető alkalmazások

Ezek az alkalmazások üzletközpontú moduláris alkatrészekből épülnek fel. Megkönnyítik a kódok használatát és újrafelhasználását, felgyorsítják az új szoftvermegoldások piacra kerülését és növelik a vállalati értéket.

Tudj meg többet erről a trendről!

6. Döntési intelligencia

Olyan megközelítés, amely a szervezeti döntéshozatal javítását szolgálja. Minden egyes döntést folyamatok összességeként modellez, amely az intelligencia és elemzés közös erejével javítja az emberi döntéshozatalt és képest azt elemzések, szimulációk és AI segítségével automatizálni.

Tudj meg többet erről a trendről!

7. Hiprerautomatizálás

Egy szigorú, üzletközpontú megközelítés, amely célja a lehető legtöbb üzleti és informatikai folyamat gyors azonosítása, ellenőrzése és automatizálása. A hiperautomatizálás több technológia, eszköz vagy platform összehangolt használatát foglalja magában, beleértve:

  • Mesterséges intelligencia (AI)
  • Gépi tanulás
  • Eseményvezérelt szoftver architektúra
  • Robot folyamatautomatizálás (RPA)
  • Üzleti folyamatmenedzsment (BPM)
  • Intelligens üzleti folyamatkezelési csomagok (iBPMS)
  • Integrációs platform, mint szolgáltatás (iPaaS)
  • Low-code/no-code eszközök
  • Egyéb típusú döntés-, folyamat- és feladatautomatizálási eszközök

8.  AI tervezés

A mesterséges intelligencia tervezés automatizálja az adatok, modellek és alkalmazások frissítését az AI szállításának egyszerűsítése érdekében. Erős irányítással kombinálva a mesterséges intelligencia tervezése operacionalizálja a mesterséges intelligencia szolgáltatását, hogy biztosítsa annak folyamatos üzleti értékét.

9. Vállalati disztribúció

Ez a tendencia egy digitális, távoli üzleti modellt tükröz, amely egyrészt fejleszti az alkalmazottak élményét, másrészt digitalizálja a fogyasztók és partnerek kapcsolódási pontjait.

A vállalati disztribúció jobban kiszolgálja a távoli alkalmazottak és fogyasztók igényeit, akik a virtuális szolgáltatások és a hibrid munkahelyek iránti keresletet táplálják.

10. Teljes tapasztalat

Ez egy olyan üzleti stratégia, amely egyszerre veszi figyelembe a munkavállalók, fogyasztók és felhasználók élményét több érintkezési ponton keresztül, hogy támogassa az üzlet növekedését. A stratégia növelheti az ügyfelek és az alkalmazottak bizalmát, elégedettségét, lojalitását

11. Autonóm rendszerek

Az autonóm rendszerek olyan önállóan kezelt fizikai vagy szoftverrendszerek, amelyek folyamatosan tanulnak a környezetükből és valós időben, dinamikusan módosítják saját algoritmusaikat, hogy optimalizálják a viselkedésüket összetett ökoszisztémákban.

Olyan agilis technológiai képességeket hoznak létre, amelyek támogatják az új követelményeket és helyzeteket, képesek optimalizálni a teljesítményt és védekeznek a támadások ellen, emberi beavatkozás nélkül!

12. Generatív AI

A szervezetek alkalmazhatnak generatív mesterséges intelligenciát, amely eredeti médiatartalmat, szintetikus adatokat és fizikai objektumok modelljeit képes létrehozni. A generatív mesterséges intelligencia segítségével korábban olyan gyógyszert hoztak létre, amellyel kevesebb, mint 12 hónap alatt kezelni lehetett az obszesszív-kompulzív zavart (OCD).

A Gartner becslése szerint 2025-re az új gyógyszerek több mint 30%-át majd generatív AI technikák segítségével fedezik fel.

Tudj meg többet erről a trendről!

Hogyan növelik a trendek a digitális üzlet sikerességét?

A legfontosabb stratégiai technológia trendek rugalmasabb és hatékonyabb IT alapot hoznak létre az adatok integrálásának és biztonságosabb feldolgozásának köszönhetően.

Azáltal, hogy a trendek segítségével intelligensebb döntésekre, optimális AI-re és automatizált üzleti tevékenységekre van lehetőséged, felgyorsíthatod és egyszerűbben skálázhatod vállalkozásod digitalizációját.

Ezek a trendek együttesen lehetővé teszik az értékteremtés maximalizálását és a digitális képességek fejlesztését.

 

 

Forrás: gartner.com

Nézd meg, milyen megoldásokat kínálnak szakembereink.

>> TOVÁBB A MEGOLDÁSOKRA