IT vezetők az egészségügyben – Gondolkodásmód a krízis alatt

Bár a koronavírus járvány globálisan az összes iparágat érinti, az egészségügy különösen nehéz pénzügyi helyzet közepébe csöppent. A szektorban dolgozó IT vezetők (CIO) sokkal inkább pénzügyi gondolkodásmódra kényszerülnek a további bevételek, de sokkal inkább a költségcsökkentés hatékony kivitelezésének érdekében.

A krízishelyzet miatt a kórházaknak rövid időn belül be kellett rendezkedni a koronavírussal fertőzött betegek ellátására, a prioritások élén jelen pillanatban is a covid-19 áll. Ebből következik, hogy alapvető műtéti eljárásokat és egészségügyi szolgáltatásokat halasztanak el, amelyek a szükséges bevételeket generálják. A világjárvány kezelésére irányuló erőfeszítések ráadásul óriási összegeket igényelnek.

Az IT segít bevételt generálni!

Ebben az időszakban az IT vezetőknek sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a bevételszerzésre, így gyakorlatilag pénzügyi vezetőként is funkcionálnak. Számos kórház nem rendelkezik nagyobb egészségügyi rendszerek technológiai forrásaival. Ez egy kiváló lehetőség informatikai szolgáltatások nyújtására, ide érve az elektronikus egészségügyi nyilvántartási rendszereket és egyéb egészségügyi specifikus megoldásokat. Ez rövid távon bevételt generál, míg hosszú távon partner kapcsolatok kialakítását teszi lehetővé.

Amíg az egészségügyi szervezet pénzügyi helyzete nem stabilizálódik, addig az informatikai osztálynak a nem alapvető kiadásokat szüneteltetni kell. Emellett lehetőséget kell keresni alternatív finanszírozási formák bevonására is. Egy nagyon fontos filozófiának kell érvényesülnie, miszerint a „kevesebb az néha több”. Ez annyit jelent, ha egy termék vagy szolgáltatás elegendő a kívánt eredmények eléréséhez, akkor nem kell megvásárolni egy olyan megoldást, amely sokkal szélesebb tulajdonság-portfólióval rendelkezik. Az ilyen esetekben a túlzott funkciók gyakran kihasználatlanok maradnak, a költségek viszont magasabbak. A gondolkodásmód egyszerű, az egészségügy informatikai osztályainak kockázati tőke-mentalitással kell működni annak érdekében, hogy minden technológiai beruházás a lehető legmagasabb megtérülést érje el a legalacsonyabb költséggel.