Cégünk sikeresen vett részt a UPC Magyarország Kft. teljes IT adatközponti infrastukturájának költöztetésében. A projekt 2015 novemberében került előkészítésre, majd 2016 februárjában indult. A költöztetés érintette az üzleti alkalmazások mögötti teljes IT infrastruktúrát, azaz a szerver kiszolgálókat, adattárolókat, hálózati elemeket.
A költöztetés során az üzleti alkalmazások két csoportba lettek sorolva, mint kiemelten üzlet kritikus rendszerek továbbá a nem kritikus rendszerek. A kiemelten kritikus üzleti rendszerek költöztetése esetén úgy kellett megvalósítani a fizikai eszközök költöztetését, hogy az csak előre definiáltan meghatározott időben, minimális szolgáltatás kieséssel járhatott. Ennek oka, hogy a UPC Magyarország infrastruktúrája részt vesz Európa több országában is elérhető szolgáltatások nyújtásában.
Kiemelten fontos volt a költözés megtervezése. A folyamat a szolgáltatásokat kiszolgáló alkalmazások és azok függőségeinek feltérképezésével kezdődött, majd ez alapján került a költöztetési sorrend meghatározásra.
A tervezéssel párhuzamosan kezdődött az új adatközpont alap infrastruktúrájának beüzemelése és tesztelése. A tervezés után szükség volt bizonyos alkalmazást kiszolgáló rendszerek átalakítására, hogy a logikai költöztetést a két adatközpont között zökkenőmentesen végre lehessen hajtani. A kritikus alkalmazások először logikailag költöztek, majd miután minden fizikai eszköz költöztetése megtörtént, az alkalmazások a terheléseket figyelembe véve elosztásra kerültek a kialakított infrastruktúrán. A költözés befejeztével funkcionális és integritás tesztekkel zárult a szolgáltatások ellenőrzése.
A projekt során nem volt nem tervezett szolgáltatás kiesés, illetve a tervezett szolgáltatás kiesési időablakokat is sikerült 100%ban tartani. A projekt júniusban teljes sikerrel zárult.
Comments are closed.